Média

Mélyszegénységben élő rászorulókon segített a magyar szerkezetépítő vállalat


A CLC ügyvezetője személyesen látogatott el a helyszínre, és gondoskodott arról, hogy az adományozás gördülékenyen megvalósuljon.



A CLC-Construct Építőipari és Szolgáltató Kft. a vasbeton szerkezetépítési piac meghatározó szereplőjeként jelen van a hazai építőipar különböző területein, a kis megbízásoktól egészen a nagy és látványos projektekig: így többek közt a miskolci Y-hídnál, a Székesfehérvári Ciszterci Gimnázium sportközpontjánál vagy a Vajda-Papír Kft. gyárbővítésénél.


Örömmel fogadták a felajánlást

A magyar tulajdonú vállalat idén elkötelezte magát, hogy nagyobb mennyiségű tűzifát adományozzon a rászorulóknak, ezért felkereste a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, hogy ajándékuk a lehető legjobb kezekbe kerüljön. A Szeretetszolgálat munkatársai nagy örömmel vették a felajánlást, hiszen a téli hónapokban sok olyan család fordul hozzájuk segítségért, akiknek nehézséget jelent a tűzifa megvásárlása.

Az önkéntesek Monoron, azon belül is Tabán városrészben lévő szegregált telep lakóközösségében találtak helyet az adománynak. A máltások 2004 óta szolgálnak a telepen, Jelenlét programjukkal a szociális munka széles eszköztárát vonultatják fel.


A tél nem csupán az év végi hajráról szól

December 6-ra, Mikulás napjára tűzték a körülbelül 30 köbméternyi tűzifa kiszállítását, amely során Csendes Zsolt ügyvezető személyesen látogatott el a helyszínre, és gondoskodott arról, hogy az adományozás gördülékenyen megvalósuljon.  

„A tél és a decemberi ünnepi időszak az év végi felfokozott tempó mellett az elcsendesedésről, a lelassulásról is szól. Ilyenkor az éptőipari cégek is megállnak, és igyekeznek támogatni a társadalom rászoruló rétegeit” - nyilatkozta Juhász Viktória, a CLC-Construct irodavezetője lapunknak az akcióról. „A vállalatunk annak reményében valósította meg a tűzifa elhelyezését, hogy hozzájárulhat hátrányos helyzetben lévő családok idei karácsonyának komfortosabbá tételéhez, az otthon melegének biztosításával.”