Terv szerint halad a fővárosi 3. kerület és Budakalász közigazgatási határát képező Barát-patak torkolatánál zajló árvízvédelmi projekt - derült ki a február 22-i helyszíni sajtóbejáráson. A tavaly márciusban elkezdődött fejlesztésben egy árvízkapu és szivattyútelep épül a patak medrében. A Kohéziós Alap és a magyar állam társfinanszírozásában épülő beruházás bruttó 3,1 milliárd forintból valósul meg a KEHOP keretében.
A patak torkolatát és környezetét egyaránt fejlesztő projekt fő célja egyrészt a dunai árvíz esetén a víz visszaáramlásának a megakadályozása, másrészt a patakon érkező rendkívüli többletvíz biztonságos kivezetése. Az új torkolati műtárgy optimalizálja árvíz esetén a védekezési feladatokat, ezáltal csökken a térség árvízi kitettsége.
A beruházás az Aqua-General Kft. generálkivitelezésében a PM-art deco Kft. alvállalkozói részvételével zajlik, a szerkezetépítési feladatokat a CLC-Construct Kft. látja el. A vasbeton műtárgy valamennyi zsaluzási feladatának tervezését, a zsaluanyagok szállítását a MEVA Zsalurendszerek Zrt. végezte el.
A munkálatok során létrejövő vízépítési műtárgy zárásával egy dunai árhullám idején megakadályozható, hogy a patak medrébe a Duna beáramoljon. Ugyanakkor a patakon érkező rendkívüli - például egy lokális jelentős eső hatására lezúduló - vízmennyiség is biztonságosan kivezethető az árvízkapun. Mindezek mellett a beépített szivattyúk üzemeltetésével a két esemény - dunai árhullám és patakon érkező nagy víz - egyidejű bekövetkezése is kezelhető, a térségben megjelenő elöntés nélkül.
A szerdai sajtóeseményen nyilvánosságra hozott információk szerint a projektben már elkészült az árvízkapu alaplemeze, megkezdődött a felmenő szerkezetek építése. A közbenső födém betonozási munkái befejeződtek, jelenleg a zárófödém vasszerelési munkái folynak. Ezzel egy időben készül az üzemi híd is.
Februárban megkezdődtek a már elkészült szerkezeti elemek víztartási próbái is. Ez azt jelenti, hogy árvíz idején a műtárgy vízzel elöntött részeit feltöltik, majd a magyar szabványoknak megfelelően mérésekkel igazolják a műtárgy vízzáróságát.
A próba az árvízkapu budakalászi oldalon lévő szivattyúterének feltöltésével kezdődött, február 20-tól pedig az óbudai oldal szivattyútere következett. A próba végeztével elindul a kiértékelés, majd a kapott eredmények függvényében megkezdődhet a gépészeti és egyéb technológiai elemek beszerelése.